A jelen adatvédelmi nyilatkozat (Nyilatkozat) tartalmazza Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület (Üzemeltető) által üzemeltetett, miskolcestersege.hu doménnéven elérhető weboldalának és szolgáltatásainak keretében végzett, személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokat, valamint az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást. A Szolgáltatás technikai hátterét az Üzemeltető biztosítja, a szervereken elhelyezett szoftverek üzemeltetését maga végzi.
Bár az Üzemeltető az iparági standardoknak megfelelő biztonsági intézkedéseket foganatosít ennek biztosítására, nem garantálja, hogy a felhasználók a Szolgáltatás keretében kifejtett tevékenységével kapcsolatos vagy a Szolgáltatáson belül megjelenített személyes adatai kizárólag a jelen adatvédelmi nyilatkozatban meghatározott módokon kerülnek kezelésre. Harmadik személyek, vagy akár más felhasználók is képesek lehetnek arra, hogy jogellenesen az adatvédelmi és személyiségi jogokat védő jogszabályi rendelkezések oltalma alá tartozó üzeneteket vagy adatokat hallgassanak le vagy fürkésszenek ki. Ezen felül a felhasználó is megadhatja személyes adatait harmadik személyeknek, akik azt jogellenes célra vagy módon is felhasználhatják.
A felhasználókat kizárólagos felelősség terheli a személyes azonosítójuk és jelszavuk használatáért, ideértve az azonosító és a jelszó használatával összefüggő valamennyi tevékenységért. Ebből kifolyólag javasolt az ilyen azonosító felhasználóhoz való kapcsolódásának tényét és a felhasználói névhez kapcsolódó jelszót titokban tartani. Amennyiben a felhasználó ezeket az adatokat mégis felfedi egy harmadik személy számára, ennek következtében elveszítheti a Szolgáltatás keretében az Üzemeltető által kezelt adatai feletti rendelkezés lehetőségét.
Jelen weboldal a Google, Inc. (“Google”) által nyújtott Google Analitika webanalitikai szolgáltatást használja. A Google Analitika “sütiket” (“cookies”), az Ön számítógépén elhelyezett szövegfájlokat használ, melyek célja, hogy segítse a weboldal használatának elemzését. A “süti” által generált, a weboldal használatára vonatkozó információkat (beleértve az Ön IP-címét) a Google egyesült államokbeli szervereire továbbítja és ott tárolja. A Google ezeket az információkat a weboldal Ön által történő használatának értékelésére, a weboldalon végrehajtott tevékenységekről szóló riportoknak a weboldalak üzemeltetői részére történő összeállítására, valamint a weboldalon végrehajtott tevékenységekkel és az internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására használja. A Google továbbá átadhatja ezeket az információkat harmadik felek részére, amennyiben ezt törvény írja elő, vagy az adott harmadik felek a Google megbízásából feldolgozzák az információkat.
A Google nem társítja az Ön IP címét a Google birtokában lévő egyéb adatokkal. Böngészője megfelelő beállításainak kiválasztásával Ön visszautasíthatja a “sütik” használatát, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ez esetben Ön nem fogja tudni kihasználni jelen weboldal összes funkcióját. A jelen weboldal használatával Ön hozzájárul adatainak feldolgozásához a fentiekben meghatározott módon és a fentiekben meghatározott célokra.
Előfordulhat, hogy a jelen internetes oldal használata közben más internetes oldalra történő hivatkozásokat, avagy oda mutató linket talál. Az üzemeltető nem vállal felelősséget a harmadik felek által készített weboldalak tartalmáért, pontosságáért és működéséért. A linkek megjelentetése nem jelenti azt, hogy az üzemeltető egyetért azok tartalmával. Az üzemeltető semmilyen formában nem vállal felelősséget az ilyen honlapok elérhetőségéért vagy tartalmáért, sem az ilyen tartalmak alkalmazásából eredő károsodásért vagy sérelemért. A más weboldalra mutató hivatkozások elhelyezése nem jelenti azt, hogy az üzemeltető adott internetes oldalt bármilyen formában támogatná. A más honlapokra mutató linkek kizárólag a honlap felhasználóinak kényelmét szolgálják.
A Felhasználók az ilyen honlapokat kizárólag saját felelősségükre látogatják. Amennyiben az üzemeltető értesül arról, hogy a honlapon közzétett bármely link jogsértő információt tartalmaz, akkor a jogellenesség hitelt érdemlő igazolását követően haladéktalanul intézkedik a link eltávolítását illetően. Kérjük a Felhasználót, hogy amennyiben a jelen internetes oldalt elhagyná, úgy a harmadik fél internetes oldalának általános felhasználási feltételeit és adatvédelmi tájékoztatóját is gondosan tanulmányozza át a használatot megelőzően.
A Felhasználó az internetes látogatásával elfogadja, hogy a weboldal használatából származó vagy azzal kapcsolatos vitákra és követelésekre a magyar jog alkalmazandó. Az esetleges jogviták eldöntésére Magyarország bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal.
Fenntartjuk a jogot a jelen általános felhasználási feltételek módosítására és kiegészítésére.
© 2023 Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület. | Minden jog fenntartva!